Búvárszivattyúk, vagy csőkút szivattyúk 30 liter/perc maximális szállító kapacitással
Ebben a kategóriában Ön a kifejezetten alacsony vízhozamú búvárszivattyúkat 30 liter/perc-ig találja.
Sok olyan esettel találkozunk, amikor egy fúrt kút kevés vízhozammal rendelkezik és a fizikai, földrajzi adottságok nem teszik lehetővé, hogy nagyobb kapacitású kutat fúrassunk. Ezekben az esetekben lehet jó választás egy kis vízszállítású búvárszivattyú.
A kézi öntözéshez, természetesen ez a szállító kapacitás bőven elegendő lehet egy egy slagos öntözés esetében. Viszont 10-20 liter közötti vízhozam esetén, amikor egy komplett házat, vagy öntözőrendszert szeretne ellátni már kevés. Ebben az esetben szoktuk javasolni, hogy a kis teljesítményű búvárszivattyú töltsön egy víztározót, ciszternát, ibc tartályt és ott gyűjtsünk össze nagyobb mennyiségű vizet, ami mindig rendelkezésre áll az öntözéshez, házi vízellátáshoz. Így viszont majd szükség lesz még egy szivattyúra, amely már az összegyűjtött vizet megfelelő nyomással és szállító mennyiséggel az adott fogyasztót ellátja. Természetesen lehetőség van a töltő szivattyú megfelelő automatizálására is úszókapcsolóval, vagy szint vezérlő QSR szondával.
Ez a megoldás ugyan drágítja a beruházást, és a megtérülési idő is hosszabb, de még így is azt kell, hogy mondjuk a vízdíj, csatornadíj drágább. A két szivattyú üzemeltetési költségei mellett is.
Mit nem szabad csinálni ha a fúrt kút kevés vízhozammal rendelkezik?
A leggyakoribb hiba amikor egy búvárszivattyút, meggondolatlanul minden előzetes felmérés nélkül elhelyeznek egy fúrt kútban, mondván jó erős, 1500W-os, jó lesz az!
El kell, hogy keserítsük! Nem lesz jó.
Sem a kútnak, sem pedig a szivattyúnak nem lesz jó. Ha a nagy teljesítményű búvárszivattyú megterheli a kis hozamú kutat az a kút homokolását, rosszabb esetben beomlását is okozhatja. Hova tovább még a szivattyú is bent ragadhat a kútban.
A következő lépcsőfok az amikor erre a problémára rájönnek és egy közel 100 liter/perces vízszállítású búvárszivattyút egy golyóscsap segítségével lefolytanak 8-10 liter/perc áramlásra. Nem szabad! A személyautóval sem megy el Budapestről Szegedig az autópályán 130-as tempóval kettesben igaz? A szivattyú túlterhelt lesz, a drasztikus folytás következtében a tengelytömítés tönkremegy és a motortér beázik.
Vegyünk egy életszerű példát!
Adott egy 42 méter mélységű fúrt kút, melyben a nyugalmi vízszint 32 méteren van, azaz itt kezdődik a víz a kútban, tehát 10 méter vízoszlop áll rendelkezésre. Gyenge vízadó képessége van, de 40 méterről tartósan tud adni 9-10 liter/perc vizet folyamatosan, anélkül, hogy elfogyna a víz.
Biztos megoldás lehet egy CALPEDA 4SDM 31/11 búvárszivattyú 30 liter/perc-ig max szállító teljesítménnyel. Ennek a szivattyúnak a maximális emelőmagassága 47 méter és a vízszállítása 40 méter mélyről szabad kifolyással 10 liter/perc. Tehát nem kell befolytani egy golyóscsappal és ráadásul a motor 370W-os, nem pedig 1500W-os, mint a feljebb írt esetben.
Mi a megoldás abban az esetben, ha a kút még ezt a vízmennyiséget sem tudja adni folyamatosan?
Jó kérdés! Például 9-10 literes víz kivét mellett 10 perc alatt kiürül a kút, de fél óra múlva ismét rendelkezésre áll ez a kivehető mennyiség. Egy QSR szondával orvosolható a probléma és automatizálja a szivattyút. Ha van víz engedi üzemelni, ha nincs víz megállítja.
A fent leírt esetek sajnos megtörtént esetek, amelyekkel napi szinten találkozunk és problémát okoz, hiszen Ön mint felhasználó nincs kellőképpen tájékoztatva arról milyen lehetőségei vannak egy gyenge hozamú fúrt kút esetén. Reméljük, hogy a tájékoztatókkal, széles esettanulmányokkal és saját valós tapasztalatainkkal hozzájárulunk ahhoz, hogy Ön ne kerülhessen ilyen helyzetbe és a fúrt kútból való víz szivattyúzás öröm legyen és ne pedig bosszúság.
A kis vízhozamú kút esetében mindenképpen javasolt a búvárszivattyút megvédeni a szárazon futás káros hatásaitól. Erre a célra számos vezérlés áll rendelkezésre. Szonda, áramláskapcsoló és komplett vezérlőegységek, amelyek biztonságos üzemeltetést tesznek lehetővé.
A búvárszivattyú elektromos vezetékének meghosszabbításánál mindig megfelelő, H07RNF típusú gumi kábelt kell használni. Ennek keresztmetszete mindig az adott típusú búvárszivattyú motor teljesítményétől függ, és persze attól, hogy milyen hosszú az elektromos vezeték. A nem megfelelő kábel típus és keresztmetszet megválasztása esetén a búvárszivattyú motorja károsodhat, rosszabb esetben le is éghet. Ennek elkerülése érdekében keresse bátran ügyfélszolgálatunkat, ahol készséggel állnak az Ön rendelkezésére.